4 dolog, ami miatt kínzó fejfájás gyötörhet

Fejfajas

Ugye ismerős, hogy milyen az, amikor minden egyes mozdulatot vagy éppen programot képes megkeseríteni a szűnni nem akaró fejfájás. Pedig sok esetben megelőzhető lenne, mindössze azt kell kiderítenünk, hogy mi váltja ki, és tenni ellene.

#1 Nem elegendő folyadék – nem véletlen, hogy az egészsége életmód alapja a megfelelő folyadékbevitel. Ha ezt elmulasztjuk, vagy nem figyelünk oda arra, hogy naponta legalább 2-3 liter vizet megigyunk, akkor bizony nem csupán a bőrünk lesz sokkal szárazabb és érzékenyebb, hanem a fejfájás is sokkal nagyobb valószínűséggel fogja megkeseríteni az életünket.

#2 Túl sok stressz – vannak olyan problémák, amelyek miatt szó szerint fájhat a fejünk, a túl sok stressz pedig egészen pontosan ehhez fog vezetni. Tudjuk, hogy könnyű mondani, hogy kicsit kapcsolj ki, de valóban érdemes elengedni a prolémákat, ha nem szeretnénk súlyosabb fizikai következményket.

#3 Elektroszmog– az elektroszmog az elektromágneses jelenségkör zavaró hatásait foglalja magába, amely mindenütt jelen van, a folyamatos, egyre gyorsuló technológiai fejlődés következtében.Manapság kevés az olyan pont a bolygónkon, ahol ne lenne érzékelhető és mérhető ez a jelenség. Ezen felül további terhelést generálnak a falakban lévő vezetékek is, a elektormágneses sugárzások pedig változó mértékű, de jól azonosítható sejtbiológiai kockázati következményekkel járnak. Könnyen okozhat alvászavart, hányingert, és kínzó fejfájást is.

A testünket alkotó minden egyes sejtnek saját elektromos és elektromágneses mezeje van. Ezek az elektrofizikai sugárzások elválaszthatatlan részei a sejtjeinkben zajló életfunkcióknak, tehát magának az életnek. Mindezen külső sugárforrások lehetnek kedvezőek, de ártalmasak is, attól függ, milyen erősek és milyen frekvenciájúak.

A sugárzás hatására mérhetően változik a szívfrekvencia variabilitása. Ez a paraméter fontos a szervezet önszabályozó rendszerének egészséges működése szempontjából. Önmagában ez a tény is bizonyítja, hogy a mobilsugárzás igenis káros hatást gyakorol a testünkre.

Az elektroszmog ellen van megoldás! A szakemberek által kifejlesztett SHS system technológia lényege, hogy az épületekben mérhetően csökkenti a sugárzást, és átalakítja a természetes állapotnak megfelelő frekvenciává és hővé, így egy láthatatlan aurát kap az épület, amelyben az egészségügyi kockázat alá csökken az elektroszmog. A szűrő telepítése úgy kezdődik, hogy  akkreditált mérőműszerekkel diagnosztizálják az épületet, majd a határértékek alá viszik valamennyi sugárzási paramétert. Három hét után kontrollméréseket végeznek, amelyek igazolják, hogy az épület hivatalosan is zöld.

Az elektromágneses sugárzás elleni védelem rendszeres használatával megnyílnak a sejthártyák, a sejtpotenciál zavarok rendeződnek. A sejthártyák elektromagnetikus vezérlési potenciálja stabilizálódik, ezáltal a sejtpotenciál és sejtkommunikációs zavarok jelentősen mérséklődnek esetlegesen megszűnnek (a mobiltelefonálás, az alap sugárterhelés, a wifik, a számítógépek, az elektromos háztartási berendezések használata ellenére is). Tehát, az egészséges szervek, szervrendszerek működésének alapfeltétele a sugárzásilag rendezett élettér. Energetikailag és funkcionálisan is támogatja az emberi pszichoszomatika ideális működését.

Ez a VédelMező rendszer alkalmazza az EU-ban már bevált technikákat, anyagokat, eszközöket, melyeket továbbfejlesztettek, kiegészítettek és egy egységes rendszerbe kapcsolták őket.

#4 Kevés alvás– ha a mennyiségen annyira nem is tudunk változtatni, a minőségen mindenképpen érdemes dolgozni egy kicsit, ugyanis ezzel elkerülhetjük a gyötrő fejfájást is amellett, hogy valószínűleg nem fogunk tudni megfelelően koncentrálni és teljesíteni.


Te hallottál már a digitális detoxról?

Manapság már nem számít újdonságnak, és talán kezdünk megbarátkozni vele, hogy javarészt az online térben élünk. Itt kommunikálunk a barátainkkal és családtagjainkkal, itt üzletelünk, és természetesen legtöbben valamilyen social media felületen vagy egyéb tartalommegosztó oldalon kapcsolódunk ki. Azonban egyre többen vannak azok, akik minderre szeretnének nemet mondani, és a digitális detox mellett teszik le a voksukat. Hogy ez mit is jelent pontosan, most eláruljuk!

Amellett, hogy az online világ folyamatos jelenlétet követel tőlünk, a telefonok, számítógépek, tabletek és egyéb elektronikus eszközök használata miatt stresszesebbé, fáradékonyabbá válunk, gyakran küzdhetünk alvászavarral, illetve fejfájással. Ezekre a problémákra, amelyeket az elektroszmog, vagyis az elektromágneses jelenségkör zavaró hatásai váltanak ki, megoldást jelenthet, ha úgy döntünk, egy időre félretesszük az elektronikus kütyüket, és egy időre szó szerint kikapcsolunk.

Ezt megtehetjük úgy, hogy önként mondunk nemet az eszközökre, letesszük őket egy időre, azonban be kell látnunk, hogy ez gyakran egy nyaralás vagy utazás alkalmával sem olyan egyszerű. Persze vannak extrém lehetőségek is, például a Maldív-szigeteken található Komandoo Island Resort&Spa üdülőhelyen már van olyan szolgáltatás, melynek köszönhetően -kötelező jelleggel-  digitális eszközeink nélkül élvezhetjük a pihenést, azonban ezért például nem kevesebb, mint 20000 dollárt kell fizetnünk. A digitális detox, vagyis az, hogy egyszerűen lemondunk a telefonunk és számítógépünk használatáról, és “visszatérünk a valóságba”, megoldás lehet abban az esetben, ha valóban csak egy kis pihenésre van szükségünk, szeretnénk kicsit lelassulni, és észrevenni mindazt, ami körülöttünk, az offline térben zajlik. Viszont mivel ez csak rövidebb időszakokra megoldás, így ebben az esetben sem tudunk hosszú távon védekezni az elektroszmog ellen. Azonban van megoldás, és valószínűleg legtöbben nem is gondolnánk, hogy ebben éppen egy magyar találmány lesz a segítségünkre!

Sok évig tartó probléma feltárás, technológiai elemzés és a szükséges szakterületek tanácsadói segítségével az SHS System létre hozott egy műszaki védelmi rendszert, mely technologiák mindegyike akkreditált méréssel igazolt hatékony módszer. Egy olyan védelmező egység, mely kiszűri és egyben csökkenti is az ártó elektromágneses sugárzásokat, a kis- és nagyfrekvenciás terheléseket, a radon sugárzást, geopatikus torzulásokat egyaránt, ezáltal lényegesen csökken az ezen behatások által kialakulható egészségkárosodások, megbetegedések rizikója.

Elektro szmog védelem

Az SHS technológia használatával természetközeli állapotnak megfelelő sugárzási viszonyokat hozhatunk létre otthonainkban  a rendszer épületvédelmének köszönhetően, így elérhetjük a digitális detoxra hasonlító miliőt .

Az elektromágneses sugárzás elleni védelem rendszeres használatával megnyílnak a sejthártyák , a sejtpotenciál zavarok rendeződnek,  (a mobiltelefonálás, az alap sugárterhelés, a wifik, a számítógépek, az elektromos háztartási berendezések használata ellenére is). Ezért az egészséges táplálkozásban jelen lévő minőségi tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok és aminosavak sokkal könnyebben bejutnak a sejtek belsejébe, így minőségi és hatalmas energia ég el sejtszinten, ugyanakkor az égéstermékek során keletkezett méreganyagok kijutnak a szervezetből. A sugárzás védelmi rendszerre épülő egyénvédelmi eszközökkel energetikailag és funkcionálisan is támogatják az emberi pszichoszomatika ideális működését. Mivel minden pillanatban kölcsönhatásban vagyunk a sugárzásilag terhelt levegővel, amelyben az első légvételünktől, az utolsóig élünk, ezért elengedhetetlen, hogy megpróbáljunk védekezni a sugárzás ellen.

Épület Biológiai felmérést itt rendelheti meg: https://shssystem.hu/epulet-biologiai-felmeres/

Borítókép: Guido Mieth / Getty Images