ÁSZF

ÁLTALÁNOS  SZERZŐDÉSI  FELTÉTELEK
shssystem.hu
Hatályos: 2018.10.15-tól
Megrendelése előtt kérjük olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelésének véglegesítésével a jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) tartalmát elfogadja!

ÁSZF HATÁLYA
Az ÁSZF tartalmazza elfogadásának, megváltoztatásának feltételeit, a Felek jogait és kötelezettségeit, a teljesítés és az ellenszolgáltatás megfizetésének határidejét, feltételeit, a Szerződés teljesítéséért való felelősség szabályait, valamint az elállási/felmondási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető), kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelvű, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabály szerinti, vagy egyéb magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Jelen ÁSZF hatálya Eladó weblapján (//www.shssystem.hu.hu) és aldomainjein történő vásárlással létrejövő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető, letölthető, nyomtatható a fent jelzett weboldalról.
Jelen ÁSZF 2018.10.15.-tól visszavonásig, illetve ugyanezen tartalommal annak módosításáig hatályos. Eladó az ÁSZF-et egyoldalúan módosíthatja, a módosításokat azok hatályba lépését 10  munkanappal megelőzően a weboldalon közzéteszi. Az ÁSZF módosítása a weboldalon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges módosítás az addig már létrejött Szerződést (visszaigazolt megrendelést) nem érinti.

Az shssystem.hu weboldal (weboldal) használója (Felhasználó) – akkor is, ha a weboldalnak nem regisztrált felhasználója – a használattal elfogadja, hogy rá nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes. Amennyiben a Felhasználó e feltételeket nem fogadja el, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére. Felhasználó a weboldalon megrendelésének véglegesítésével az ASZF-et elfogadja, ezáltal az az Eladóval létrejött Szerződés részévé válik!
Az ÁSZF-re a magyar jog az irányadó, különös tekintettel az alábbi jogszabályokra. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a Felekre külön kikötés nélkül is irányadók:
-2001. évi CVIII törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kérdéseiről (Elker tv.)
-1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
-2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló (Ptk.)
-1999. évi LXXVI törvény a Szerzői jogról (Szjt)
-2011. évi CXII törvény az információs önrendelkezési jogról és az infomációszabadságról (Info tv.)
-45/2014 (II.26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
-19/2014 (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

ELADÓ ADATAI
Név: SpaceHarmony System Kft.
Székhely : 1027 Budapest, Bem József u. 6. fszt.
Levelezési cím, a panaszügyintézés helye, és átvételi pont címe: 1027 Budapest, Bem József u. 6. fszt.
Elektronikus levelezési címe: office@shssystem.hu
Cégjegyzékszáma: 01-09-175690
Adószáma: 24655116-2-41
Telefonszáma: 204040000
Adatvédelmi nyilvántartási száma:

Tárhely-szolgáltató:
Név: NBM Kft.
Székhely: 2000 Szentendre, Deli Antal utca 37.
Elektronikus levelezési címe: domain@nbm.hu
Cégjegyzékszám: Cg.13-09-179900
Adószám: 25085987-2-13.
Közösségi adószám: HU25085987.

ÁSZF-BEN HASZNÁLT FOGALMAK
Felhasználó: a weboldal használója
Eladó: SpaceHarmony System Kft. (a fentiek szerint)
Vevő: a weboldalon keresztül vételi ajánlatot tévő, szerződést kötő személy Felhasználó megrendelésének Eladó általi visszaigazolását (elfogadását) követően (Ön)
Felek: Eladó és Vevő együttesen
Szerződés: Felek között a weboldal igénybevételével, azon keresztül létrejövő adásvételi szerződés
Termék: a weblap kínálatában szereplő minden értékesítésre szánt, forgalomképes ingó dolog mely a Szerződés tárgyát képezi
Fogyasztó: szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
A békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a fentieken túlmenően az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro, kis- és középvállalkozás is, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
Fogyasztói szerződés: olyan Szerződés, mely egyik alanya Fogyasztónak minősül

REGISZTRÁCIÓ/VÁSÁRLÁS
Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.
Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Eladó kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe a weblapot. A hozzáférési adatok frissítéséért, titokban tartásáért a Felhasználó felelős, köteles Eladónak bejelenteni, ha az adataival történő visszaélésről szerzett tudomást.
Eladót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A regisztráció nélküli vásárláshoz Felhasználónak a következő adatokat kell megadnia: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási cím, és (ha ettől eltérő) szállítási cím.
Regisztrációhoz Felhasználónak a következő adatokat kell megadnia: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási cím, és (ha ettől eltérő) szállítási cím, jelszó. A sikeres regisztrációról a Felhasználó e-mailben és a weboldalon tájékozódhat. A regisztráció törlése e-mailben kérhető.

MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK 
A weboldalon megjelenített Termékek kizárólag online rendelhetők meg.
A weboldalon a Termékek neve, lényeges tulajdonságainak leírása valamint a Termékekről készült fotó megtalálható. A Termékek vonatkozásában megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, esetenként illusztrációk, a színek nem mindig felelnek meg a valóságnak. Eladót a weboldalon megjelenő kép és a Termék tényleges kinézete közötti különbözőség miatt felelősség nem terheli.

ÁRAK
A Termékek árát a weblap tartalmazza. A Termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt ÁFÁ-t, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra Eladó az árváltoztatás jogát fenntartja. A Termékek árának módosítása a weboldalon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges módosítás az addig már létrejött Szerződést (visszaigazolt megrendelést) nem érinti.
Akciós ár esetében Eladó a weboldalon teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
Hibás ár – ideértve de nem kizárólag a nyilvánvalóan téves, pl. a Termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os ár esetét – Eladó nem köteles a Terméket hibás áron átadni, mivel feltűnő értékaránytalanság áll fenn a Termék valódi és a weblapon – esetlegesen hibásan – feltüntetett ára között, így a Szerződés lényeges feltételét érintőleg a Felek jogszabály által megkövetelt kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata nincs meg. A hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés ennek megfelelően érvényes Szerződést a Felek között nem keletkeztet. Ez esetben Eladó felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében Felhasználó/Vevő megerősítheti megrendelését vagy elállhat vásárlási szándékától.

RENDELÉS MENETE
Felhasználó a regisztrációt követően bejelentkezik a weboldalra, vagy regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást.
Felhasználó a megvásárolni kívánt Termék(ek) darabszámát beállítja.
Felhasználó a kiválasztott Terméket  a „kosár” ikonra kattintva a kosárba helyezi. A kosár tartalma a „kosár” ikonra kattintva bármikor megtekinthető, módosítható, törölhető.
További Termék kosárba helyezésére a „+.” ikon, a kosár tartalmának törlésére a „-” ikon szolgál.
A megvásárolni kívánt Termékek, és darabszámuk ellenőrzését követően a kosár tartalma a „kosár frissítése” ikonra kattintva véglegesíthető. A darabszám beállításával az igényelt Termék(ek) nettó és adóval növelt (bruttó) vételára egyértelműen látható.
Felhasználó kiválasztja a szállítási címet, majd a szállítási, átvételi/fizetési módot, melynek típusai a következők:

Fizetési módok:
A Termék ellenértéke bármely alábbi módon megfizethető:
– Banki előre utalással
– Utánvétellel: amennyiben a Termék ellenértékét annak a szállítási címre történő megküldésével egyidejűleg, a kézhez vételekor kívánja kiegyenlíteni;
– Készpénzfizetéssel: a Termék bármely „Átvételi Ponton” történő átvételekor;.
kosár

Átvételi módok:
1.)GLS Futárszolgálat általi kiszállítás
A Terméket a megadott szállítási címre a GLS Futárszolgálat szállítja ki. A Termék ellenértéke átvételkor a futárnak készpénzben fizethető meg.
Díja:. A mindenkori bruttó díjtétel a weboldalon feltüntetésre kerül, illetve annak ténye is, ha bizonyos rendelési érték felett külön díjtétel nem kerül felszámításra (díjmentes szállítás). A rendelés menetének folyamán a szállítási/átvételi mód beállításával az igényelt Termék(ek) vételárán felül a szállításért fizetendő bruttó díjtétel egyértelműen látható.
2.)Személyes átvétel az alábbi „Átvételi Pontokon”
-GLS CsomagPonton történő személyes átvétel: könnyen megközelíthető helyeken található csomagpontok közül a legtöbb hosszú nyitva tartással, legtöbbször hétvégén is várja ügyfeleit. A Termék kiszállításáról a GLS a címzettnek e-mail/SMS értesítést küld, melyet követő 5 munkanapon belül a Termék a GLS CsomagPont nyitva tartási időben bármikor átvehető, a készpénzes fizetés biztosított.
Díja: A mindenkori bruttó díjtétel a weboldalon feltüntetésre kerül, illetve annak ténye is, ha bizonyos rendelési érték felett külön díjtétel nem kerül felszámításra (díjmentes szállítás). A rendelés menetének folyamán a szállítási/átvételi mód beállításával az igényelt Termék(ek) vételárán felül a szállításért fizetendő bruttó díjtétel egyértelműen látható.
-Alábbi további „Átvételi Pontokon” történő személyes átvétel
SHS átvételi: 2000 Szentendre, Deli Antal utca 37.

Díja: ezen átvételi mód díjmentes

Adatellenőrzés
Az adatok megadását követően Felhasználó a megadott adatokat egy összefoglaló oldal segítségével ellenőrizheti, az adatbeviteli hibákon a „…” ikonra kattintva javíthat. Az adatok pontos bevitele a Felhasználó felelőssége, a számlázásra és a Termék szállítására ezek alapján kerül sor. A hibás adatbevitel alapján történő teljesítésért Eladót felelősség nem terheli és jogosult az ebből eredő minden kárát, költségét Vevőre hárítani.

Megrendelés véglegesítése
Felhasználó a megrendelését a ”megrendelem” gombra kattintva tudja elküldeni. A weblapon lévő információk nem minősülnek Eladó által szerződéskötésre tett ajánlatnak. A megrendeléssel Felhasználó tesz ajánlatot a szerződés megkötésére, mely a Felhasználó által a weblapon keresztül a megrendeléssel tett ajánlatnak az Eladó általi elfogadásával (megrendelés visszaigazolásával) jön létre a jelen ÁSZF rendelkezési szerint. Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy a Termék megvásárlására vonatkozó szerződéskötésre ajánlatát megtette, és a megrendelés Eladó általi visszaigazolásával a Termék vonatkozásában fizetési kötelezettsége keletkezik.

Megrendelés visszaigazolása
A megrendelés megérkezéséről Felhasználó automata visszajelzést kap, mely nem minősül az ajánlat Eladó általi elfogadásának, szerződést nem keletkeztet. Amennyiben a megrendelés elküldését követő 24 órán belül az automata e-mail Felhasználóhoz nem érkezik meg, kérjük az Eladóval történő kapcsolat felvételét, mert lehetséges, hogy a megrendelés Eladóhoz technikai okok miatt nem érkezett meg. A rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti.
Amennyiben Felhasználó észleli, hogy ezen automata értesítés adatait tévesen tartalmazza, köteles ezt – a helyes adatok megadásával egyidejűleg- haladéktalanul e-mail útján Eladóval közölni.
Felhasználó a fent jelzett automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót a megrendelés részleteiről és várható teljesítéséről, ezzel Felhasználó a megrendelés elküldését követően (egy második) visszaigazolást kap. Amennyiben e (második) visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és visszaigazolása akkor tekintendő megérkezettnek, amikor az a címzett számára hozzáférhetővé válik. Eladó kizárja a felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni. A megrendelés és annak (második) visszaigazolásával a Termék adásvételére vonatkozó Szerződés létrejön. A Szerződés írásba foglaltnak nem minősül, azt Eladó nem iktatja. A Szerződés alapján Eladó Termék tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó (megrendelés visszaigazolását követően Vevő) a vételár megfizetésére és a Termék átvételére köteles.

Megrendelések feldolgozása, teljesítési határidő
A megrendelések feldolgozása munkanapokon, munkaidőben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra.
A megrendelésre vonatkozó általános teljesítési határidő annak visszaigazolástól számított legfeljebb 30 nap. A szállítási határidőt Eladó minden esetben elektronikus úton visszaigazolja.
A jogszabályok és jelen ÁSZF alapján Fogyasztónak minősülő Vevő arra vonatkozó kérését, hogy Eladó a Szerződés teljesítését már a Szerződéstől való elállásra – az alábbiak szerint – nyitva álló határidő lejárta előtt kezdje meg.
A teljesítési határidőben beálló késedelem esetén Vevő jogosult póthatáridőt tűzni, mely póthatáridő elmulasztásakor a Vevő a Szerződéstől elállhat.
Vevő póthatáridő tűzése nélkül jogosult a Szerződéstől elállni, ha
a) Eladó a Szerződés teljesítését megtagadta; vagy
b) a Szerződést a Felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben – és nem máskor – kellett volna teljesíteni.
Ha Eladó a Szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a Termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Vevőt haladéktalanul tájékoztatni, valamint a Vevő által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.
A kárveszély akkor száll át a Vevőre, amikor Vevő – vagy az általa kijelölt harmadik személy – a Terméket birtokba veszi.

ELÁLLÁS JOGA
A jogszabály alapján az a Vevő, aki a jogszabályok és a jelen ÁSZF-nek megfelelően Fogyasztónak minősül, az alábbi feltételek szerint indokolás nélkül elállhat a Szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt Terméket.
Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Vevő (Fogyasztó), vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a Terméket átveszi. Az elállási jog a Szerződés megkötésének napja, és a Termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolható.
Ha a jogszabályok és jelen ÁSZF alapján Fogyasztónak minősülő Vevő azt kérte, hogy Eladó a Szerződés teljesítését már a Szerződéstől való elállásra – a fentiek szerint – nyitva álló határidő lejárta előtt kezdje meg, és eszerint Eladó a teljesítést megkezdte, a Vevőt (Fogyasztót) a fenti feltételekkel nem elállási, hanem indoklás nélküli felmondás joga illeti.
Eladó felhívja a figyelmet, hogy a jogszabályban (45/2014 (II.26.) Korm. rend. 29§) foglalt esetekben (különösen 29§(1)c.), d.), e.) pontok) a Vevő (Fogyasztó )elállási/felmondási jogát nem gyakorolhatja:olyan nem előre gyártott Termék esetében, melyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan Termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak; a romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző Termék tekintetében; olyan zárt csomagolású Termék esetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
Elállási/felmondási jog gyakorlása
Vevő (Fogyasztó) elállási/felmondási jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a 45/2014 (II.26) Korm. rendelet melléklete szerinti, alábbi nyilatkozat minta felhasználásával gyakorolhatja Eladó címére történő írásos vagy elektronikus levélben történő megküldéssel.
„Elállási nyilatkozat minta
Címzett: SpaceHarmony System Kft.
Cím: 1027 Budapest, Bem József utca 6.
Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi Termék(ek) adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló Szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja:
Vevő (Fogyasztó) neve:
Vevő (Fogyasztó) címe:
A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a vételárat banki átutalással fizessük vissza):
Vevő (Fogyasztó) aláírása (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):
Kelt:”
Ha a Szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, az elállás/felmondás gyakorlása e járulékos szerződést is felbontja/megszünteti.
Elállási/felmondási nyilatkozat érvényessége
Az elállási/felmondási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha az erre vonatkozó nyilatkozatát a Vevő (Fogyasztó) az erre előírt 14 napos határidő lejárta előtt elküldi. Ennek bizonyítása a Vevőt (Fogyasztót) terheli.
Eladó kötelezettségei a Vevő (Fogyasztó) elállása/felmondása esetén
Eladó a Vevő (Fogyasztó) elállási/felmondási nyilatkozatát annak kézhezvételét követően e-mailben visszaigazolja.

Visszatérítés
Eladó az elállásról/felmondásról való tudomásszerzésétől számolt 14 napon belül visszatéríti a Vevő (Fogyasztó) által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, beleértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Ha Vevő (Fogyasztó) a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből adódó többletköltségeket. (Ez esetben a visszatérítés kapcsán e költség megtérítése a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn).
Eladó a fentiek szerint visszajáró összeget a Vevőnek (Fogyasztónak) az általa igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza, kivéve, ha Vevő (Fogyasztó) más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja és e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag őt semmilyen többletköltség nem terheli.
A visszatérítést Eladó mindaddig visszatarthatja, amíg Vevő (Fogyasztó) a Terméket számára vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A Terméknek utánvéttel feladott küldeményként visszaküldését Eladó nem fogadja el, a Termék postai küldeményként nem küldhető vissza.
Vevő (Fogyasztó) kötelezettségei elállás/felmondás esetén
A Vevő (Fogyasztó) elállása/felmondása esetén köteles a Terméket Eladó címére késedelem nélkül, de legkésőbb az elállás/felmondás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni, vagy Eladónak átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a Vevő (Fogyasztó) a Terméket a határidő letelte előtt elküldi (tehát nem kell annak megérkeznie 14 napon belül).
A Vevő (Fogyasztó) viseli a Termék visszaküldésének költségét.
A Vevő (Fogyasztó) a Termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

SZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS

Hibás teljesítés
Hibás a teljesítés, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan az Eladó, ha a Vevő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy ismernie kellett.
Fogyasztói szerződésben a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó alábbi rendelkezésektől a fogyasztó hátrányára eltérni nem lehet.

Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Vevő (Fogyasztó) a kellékszavatossági jogával?
Vevő (Fogyasztó) az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a Vevőt (Fogyasztót) a kellékszavatossági igénye alapján?
Vevő (Fogyasztó) – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát Eladó költségére Vevő (Fogyasztó) is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a Szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Vevő (Fogyasztó) viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra Eladó adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Vevő (Fogyasztó) kellékszavatossági igényét?
Vevő (Fogyasztó) köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a Szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
Kivel szemben érvényesíthető a kellékszavatossági igény?
Vevő (Fogyasztó) az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Vevő (Fogyasztó) igazolja, hogy a Terméket, illetve a szolgáltatást Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Vevő (Fogyasztó) köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Vevő (Fogyasztó) a termékszavatossági jogával?
A Termék hibája esetén Vevő (Fogyasztó)– választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Vevőt (Fogyasztót) termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként kizárólag a hibás termék kijavítása vagy kicserélése kérhető.
Milyen esetben minősül a Termék hibásnak?
A Termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Vevő (Fogyasztó) termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Vevő (Fogyasztó) a Termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag a Termék gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A Termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a Terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a Termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Tájékoztatjuk, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt Termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Szavatossági igény nem érvényesíthető az olyan károkért, amelyek a kárveszély Vevőre (Fogyasztóra) átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a Termék nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.

Jótállás
Aki a Szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető nyilatkozatban vagy a jogszabályban foglaltak szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért.
A jótállás alól annak kötelezettje csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igény, illetve termékszavatossági és jótállási igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető.
Milyen esetben élhet Vevő (Fogyasztó) a jótállási jogával?
A jótállás kötelező eseteit jogszabály, a hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet határozza meg. Felhívjuk figyelmét, hogy jelenleg a shssystem.hu weboldalon forgalmazott Termék e jogszabály hatálya alá nem tartozik, így Eladót jótállási kötelezettség (kötelező jótállás) nem terheli, és ilyet önként sem vállal.
Vevőt (Fogyasztót) milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
A hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó termékek esetén a jótállás időtartama egy év. A jótállási határidő a termék fogyasztó részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Jótállási igénye alapján a jogosult választása szerint
-kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott jótállási jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
-az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy
-a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Felhívjuk figyelmét, hogy jelenleg a shssystem.hu weboldalon forgalmazott Termék kötelező jótállásra vonatkozó jogszabály hatálya alá nem tartozik, így Eladót jótállási kötelezettség (kötelező jótállás) nem terheli, és ilyet önként sem vállal. A fentiek ennek megfelelően általános tájékoztatásul szolgálnak.
Eljárás szavatossági/jótállási igények érvényesítése esetén
A Vevő (Fogyasztó) kötelessége a Szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).
A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az Eladót terhelik (Ptk. 6:166. §).
Eladó a Vevő (Fogyasztó) nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, melynek másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Vevő (Fogyasztó) rendelkezésére kell bocsátani. A jegyzőkönyv tartalmazza a Vevő (Fogyasztó) nevét, címét, és nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a jogszabályban meghatározottak szerinti kezeléséhez, a Termék nevét és árát, a Szerződés teljesítésének és a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, a szavatossági vagy jótállási igénye alapján a Vevő (Fogyasztó) által érvényesíteni kívánt jogot, az igény rendezésének módját vagy elutasításának indokát, és azt a tájékoztatást, hogy  fogyasztói jogvita esetén a Vevő (Fogyasztó) a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
A jegyzőkönyvet Eladó az annak felvételétől számított 3 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
Ha Eladó a Vevő (Fogyasztó) szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – 5 munkanapon belül, igazolható módon köteles a Vevőt (Fogyasztót) értesíteni.
Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.

PANASZKEZELÉS RENDJE
A weboldal célja, hogy a Termék értékesítésére vonatkozó valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Vevőnek mégis panasza van a Szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, azt az alábbi elérhetőségeken közölheti:
Címzett: SpaceHarmony System Kft.
Cím: 1127 Budapest, Bem József u. 6.
e-mail: office@shssystem.hu
telefon: 204040000
Felhívjuk figyelmét, hogy Eladó a jogszabály alapján ügyfélszolgálatot működtetni nem köteles.
A jogszabályok és jelen ÁSZF alapján Fogyasztónak minősülő Vevő panaszbejelentésének ügyintézése a következők szerint történik:
Jegyzőkönyv felvétele
Eladó a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Vevő (Fogyasztó) a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Vevőnek (Fogyasztónak) átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig legkésőbb 30 napon belül az érdemi válasszal együtt megküldi. A telefonon közölt szóbeli panaszt egyedi azonosító számmal kell ellátni.
A jegyzőkönyv tartalmazza a Vevő (Fogyasztó) nevét, címét, a panasz előterjesztésének helyét, idejét, módját, a panasz részletes leírását, a bemutatott dokumentumok és bizonyítékok jegyzékét, az Eladó nyilatkozatát – ha  a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges – a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon közölt szóbeli panasz kivételével – a Vevő (Fogyasztó) aláírását, a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét, és telefonon közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószámát.
Az írásbeli panaszt az Eladó annak kézhezvételét követő 30 napon belül írásban érdemben megválaszolja.
Eladó a panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát Eladó 5 évig megőrzi, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
Panasz elutasítása esetén a Vevő (Fogyasztó) számára nyitva álló további lehetőségek
Eladó és Vevő (Fogyasztó) vitás ügyeiket elsődlegesen békés úton próbálják rendezni. A panasz elutasítása esetén Eladó tájékoztatja Vevőt (Fogyasztót), hogy a panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, megjelöli az illetékes hatóság illetve a Vevő (Fogyasztó) lakhelye szerinti békéltető testület székhelyét, elérhetőségét. A tájékoztatás arra is kiterjed, hogy Eladó a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Vevő (Fogyasztó) a panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz
A Vevő (Fogyasztó) panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a Vevő (Fogyasztó) lakhelye szerint illetékes járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: //jarasinfo.gov.hu

Vevő (Fogyasztó) a panasszal fordulhat a békéltető testülethez, melyek elérhetőségei:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
Fax száma: (76) 501-538
Név: Mátyus Mariann
E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;

Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152
Név: Dr. Bodnár József
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;

Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976
Név: Dr. Bagdi László
E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099
Név: Dr. Tulipán Péter
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;

Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Név: Dékány László, Jerney Zoltán
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;

Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Név: Kirst László
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218
Név: Horváth László
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-749
Fax száma: (52) 500-720
Név: Dr. Hajnal Zsolt
E-mail cím: info@hbkik.hu;

Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
Név: Pintérné Dobó Tünde
E-mail cím: tunde@hkik.hu;

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Név: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Név: Dr. Pongó Erik
E-mail cím: nkik@nkik.hu;

Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Név: Dr. Novák Ferenc
E-mail cím: skik@skik.hu;

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 311-750
Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;

Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
Név: Mátyás Tibor
E-mail cím: kamara@tmkik.hu;

Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936
Név: Dr. Kövesdi Zoltán
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
Fax száma: (88) 412-150
Név: Dr. Óvári László
E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Név: dr. Koczka Csaba
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. Az eljárás megindításának feltétele, hogy a Vevő (Fogyasztó) az Eladóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.
Az eljárásra a Vevő (Felhasználó) ezirányú kérelmére – az illetékes békéltető testület helyett a kérelemben megjelölt békéltető testület jár el. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.
Eladót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben Eladó székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, Eladó együttműködési kötelezettsége a Vevő (Fogyasztó) igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában Fogyasztónak minősül az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro, kis- és középvállalkozás is, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
Vevő (Fogyasztó) a panasszal igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot
A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ezt követően pedig a panasz bejelentkezés után nyújtható be az online honlapon keresztül. Az online vitarendezési platform itt érhető el.
Vevő (Fogyasztó) a panasszal bírósághoz fordulhat
Ha Vevő (Fogyasztó) a fenti lehetőségeket nem vette igénybe, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben legalább az alábbi információkat kell feltüntetni:
• az eljáró bíróságot;
• a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
• az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;
• azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
• a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik. Az eljárás kapcsán a Polgári Perrendtartásról szóló törvény rendelkezési irányadók.

VEGYES RENDELKEZÉSEK
Digitális adattartalom működése, műszaki védelmi intézkedések
A weboldalon megjelenő adatokat szolgáltató szerverek elérhetősége évi 99,9% feletti. Rendszeres mentés készül a teljes adattartalomról, így szükség esetén az eredeti adattartalom visszaállítható. A weboldalon megjelenő adatok  adatbázisban tároltak. Az érzékeny adatok megfelelően erős titkosítással tároltak, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatást használunk.

Közreműködő igénybevétele
Eladó kötelezettségei teljesítéséhez jogosult közreműködőt igénybe venni. A közreműködő magatartásáért a Vevő felé úgy felel, mintha a teljesítést maga végezte volna el.

Részleges érvénytelenség
Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

Joglemondás
Amennyiben Eladó bármely, a jelen ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, az nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy az Eladó egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához. ne ragaszkodjon.

SZERZŐI JOGOK
A shssystem.hu weboldal a jogszabály alapján szerzői jogi műnek minősül, annak minden része szerzői jogvédelem alatt áll. Tilos a weboldalon lévő grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. Tilos a weboldal tartalmának, illetve egyes részeinek adaptációja vagy visszafejtése, a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése, és bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal vagy annak bármely része módosítható vagy indexelhető. A weboldalról és annak adatbázisából bármely dokumentumot átvenni, felhasználni, tárolni, feldolgozni, értékesíteni, stb. kizárólag az SHS Kft. jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával, a weboldalra történő hivatkozással, forrásfeltüntetéssel lehet.

ADATVÉDELEM
A weboldal Adatkezelési Tájékoztatója itt érhető el: www.shssystem.hu Az Adatkezelési Tájékoztató az ÁSZF része. Az Adatkezelési Tájékoztató hatálya Eladó weblapján //www.shssystem.hu) és aldomainjein történő vásárlással létrejövő jogviszonyokra terjed ki és ezzel kapcsolatban vonatkozik minden olyan – automatizált vagy manuális – adatkezelésre és adatfeldolgozásra, amely természetes személy adatait érinti.
Tájékoztatjuk, hogy ha a hozzájáruláson alapuló adatkezelés célja az adatkezelővel kötött Szerződés végrehajtása, az Adatkezelési Tájékoztató tartalmaz minden olyan információt, amelyet a személyes adatok kezelése szempontjából az informácós önrendelkezési jogról és az infomációszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény az (Info tv.) alapján az érintettnek ismernie kell, így különösen a kezelendő adatok meghatározását, az adatkezelés időtartamát, a felhasználás célját, az adatok továbbításának tényét, címzettjeit, adatfeldolgozó igénybevételének tényét. Felhívjuk figyelmét, hogy az érintett Felhasználó a weboldalon megrendelésének véglegesítésével az ÁSZF-et – és annak részeként az Adatkezelési Tájékoztatót – elfogadja, és ezzel hozzájárul adatainak ennek megfelelő és a Szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Budapest, 2018.10.15.